Tájékoztatás az óvodai és bölcsődei beiratkozásról

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

 A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 12. § alapján az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.

Óvodai, bölcsődei felvétellel kapcsolatos információk:

Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető (Nkt. 8. § (1) bek.). Az óvodába a 2026/2027. nevelési évre a 2023. augusztus 31-éig született, óvodába még nem járó gyermekek beíratása kötelező.

 Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § (1) bek.). A felvétel iránti igényt – az óvodai jelentkezési lapok kitöltésével – a jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekek esetében is szükséges az óvodába beíratni.

 A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt (Nkt. 8. § (2) bek.), melynek teljesítéséért a szülő felelős (Nkt. 72. § (1) bek.). A szülő tárgyév április 15. napjáig benyújtott kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Kormány rendeletében kijelölt szerv, Szeghalom esetében:

Békés Vármegyei Kormányhivatal, Kormányablak Szeghalom https://www.kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/bekes/megye/kormanyablak/szeghalom-5520 felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja (Nkt. 8. § (2) bek.).

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt (20/2012.VIII.31. EMMI rendelet 20.§ (2) bek.)
 Az űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján http://www.oktatas.hu/

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő életpályájának megválasztása. Ha a különélő szülők a közösen gyakorolt felügyeleti jogosítványok tekintetében nem tudnak megegyezni, arról a gyámhatóság dönt (Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:175. § [Közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogok] (1)-(3) bek.). Az óvodai jelentkezéssel kapcsolatosan benyújtandó dokumentumokon a törvényi rendelkezésből eredően mindkét szülő aláírása szükséges.

Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdés b) pontja alapján az óvodába történő jelentkezés időpontját az alábbiak szerint határozza meg:

Beíratás időpontja:

2026. április 20. (hétfő): 730 – 1530 óráig
2026. április 21. (kedd): 730 – 1530 óráig
2026. április 22. (szerda) 730 – 1530 óráig
2026. április 23. (csütörtök):730 – 1530 óráig

Pótbeíratás időpontja:

2026. április 27. (hétfő): 730 – 1530 óráig

Beíratás helye: Szeghalmi Tündérkert Óvoda és Bölcsőde

5520 Szeghalom, Petőfi utca 1. EMELETI IRODA, Nevelői szoba

Beíratáshoz szükséges iratok:

  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány) és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya) (20/2012.VIII.31. EMMI rendelet 20. § (3) bek.)
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány), lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya) (20/2012.VIII.31. EMMI rendelet 20. § (3) bek.)
  • TAJ kártya
  • az alábbi dokumentumok, amennyiben rendelkezik gyermeke: a gyermek sajátos nevelési igényét, speciális ellátását igazoló dokumentum (orvosi szakvélemény, szakértői vélemény),
  • tartós betegség igazolása
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat

A bölcsődei beiratkozás ugyanebben az időpontban lesz a Lurkó Bölcsőde épületében, a Szeghalom Kossuth utca 5. szám alatt.

A beiratkozáshoz szükséges iratok:

  • TAJ kártya
  • lakcím kártya
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda) (Nkt. 49. § (3) bek.). A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolhatják a szabad férőhelyek függvényében.

Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja, és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként, vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. (20/2012.VIII.31. EMMI rendelet 20. § (9) bek.).

A 2026/2027- es nevelési év csoportbeosztásai június 09-13 héten kerülnek kihirdetésre a tagintézményekben, és valamennyi óvodai elektronikus felületen.

A nevelési év első napja: 2026. szeptember 1. (kedd)

A 2026/2027. nevelési évre felvételt nyert gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik. Ezen a napon kerülnek átvételre az eddig bölcsődében elhelyezett és óvodába felvett gyermekek is. A Szeghalmi Tündérkert Óvoda és Bölcsőde valamennyi tagintézménye a tagintézmény-igazgatókkal, bölcsőde vezetővel, óvodapedagógusokkal, kisgyermeknevelőkkel egyeztetve, az általuk meghatározott időintervallumban látogatható.

 

Szeghalom, 2026. március 11.

alapítvány

  • Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány-Adószám: 18378454-1-04 (Tündérkert-Szivárvány óvoda alapítványa)

  • Együtt A Gyermekek Mosolyáért Alapítvány-Adószám: 18379493-1-04 (Mesevarázs óvoda alapítványa)

Csoportjaink

Méhecske csoport

Süni csoport

Katica csoport

Virág csoport

Napocska csoport

Katica csoport

napsugár csoport

mókus csoport

bóbita csoport

margaréta csoport

napraforgó csoport

Katica csoport

katica csoport

pillangó csoport

napocska csoport

süni csoport

szívecske csoport